method mixek, liquidek, csalik és adalék anyagok

Atomix!!! Néhány Óra alatt több mint 100 kg hal!

Atomix teszt és felkészülés az M D Kupára a Moby Fekete taván 04.28.

 

Ezt a napot Katona Józsi csapattársammal a

hétvégén megrendezésre

kerülő M D Kupa felkészülésére szántuk.

Helyszín a Moby Dick Fekete Tavának

Aranypikkely tó felőli oldala.

Az előzetes tapasztalatok alapján a tó két szélét teszt nélkül is megoldható területnek ítéltük, így a partszakasz középső szakaszára ültünk.

A pecára Radnai Pisti is elkísért bennünket, amit nem bántunk, így még több infot nyerhettünk a tó aktuális helyzetéről.

Felosztottuk a feladatokat. Pisti 60-70 m, Józsi 30-35 m, én pedig egy rövid 10-12 m-es távot horgásztunk. Mindhárom távon egy alapozást végeztünk és ezt, illetve ennek környékét próbáltuk horgászni.

Etetőanyagnak, én a Krill Fruit, Józsi és Pisti a G Betain Cloudy kaját kevertük.

Borongós, szeles időjárásban kezdtük a horgászatot. A part közelében folyamatos

élénk halmozgás mutatkozott, ami bizakodásra adott okot.

Én oldalkosaras finom pecával indítottam. Csontival csaliztam, és döglött csontival dúsított method kaját töltöttem a henger kosárba.  Először keszegek jelentkeztek, majd néhány kárász. Szépen felépült az etetés. 2-3 perce kapásaim voltak, de sok volt a lemaradás. Aztán kb 1-1,5 óra horgászat után megjelentek az első pontyok, de 1 megszákolt pontyra kb. 2 szakítás jutott. Ekkor váltottam methodra, amin 0,06-os fonott előkén 8-as csalitüskés horoggal pecáztam, 6 mm pop-upal. 1-2 perces kapásaim voltak és folyamatosan tudtam fogni az 50-60 dkg-os kárászokat.  Néha 1-1 ponty is beugrott. A koronát a napra egy kb 7 kg-os potyi tette fel. Élmény volt a fárasztása a kis Speed Master light feederemmel. Lehet még ekkora halat nem is fogtam vele. Józsit kellett megkérnem a merítésre, mert az én kárászos merítőfejem kicsinek bizonyult.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                   

 

 

 

 Józsinak a 30 m-es távon a G-Betain Cloudykajára szépen beállt methodon a ponty.

 Mindössze 1-2 kárász jött, és kb 16 db ponty lett a vége.

 Mérésünk szerint kb. 45 kg lett a fogása.

 

 

 

 

 

Pisti halait nem mértük le, mert egy órával elöbb el kellett mennie.

kb 20-30 kg között fogott ponty, kárász lett és egy álom szép aranyhal,

a zsákmánya vegyesen a 60 m-es távon.

 

 

 

 

Nekem 35 kg-nál állt meg a mérleg a rövid távon,

de sok halam ment el. Ebből kb 20 kg volt a kárászok súlya,

a többi 15 kg-ot pedig 5 db ponty adta. Nagyon jól működött a gyümölcsös-rákos kaja

mikro pellettel dúsítva methodon, kosárban pedig csontival.

1-2 perces kapás intenzitás volt a legjobb időszakban.

 

Eredményes, élménydús tesztpecán vagyunk túl. Teszteltünk néhány új, saját fejlesztésű csalit, és egészen biztatóak az eredmények. Megvannak a távok ahol próbálkozni fogunk etetéssel beállítani a halat, az etetőanyagok, amik működnek, és van néhány favorizált csali, amit ma szerettek itt a pontyok, kárászok.

Persze tudjuk, hogy a verseny az mindig más. Reálisan nézve, a szélső helyeket kivéve, szerintem a mai fogásaink kb. felére számíthatunk majd Vasárnap, ami már jó lehet egy szektor helyezésre.

Radnai Pistinek köszi hogy csatlakozott ma hozzánk egy jó kis közös pecára!

Vasárnap pedig hajrá Atomix!

Marosi Peti

Kérdése van?

+36 70 943 4854


info@atomixcloudy.hu

 

Partnereink